A Bodhisattva ideál - Jade Bodhisattva Buddhista Egyházközösség

Kisgyermekként, ha bánat ért, vagy megütöttem magam,
Édesanyámhoz futottam, hogy kipanaszkodjam magam.
Jó anyám csak rám figyelt, meghallgatta bajom,
Majd rám mosolygott kedvesen, s múlt a fájdalom.

Beszélt hozzám az én anyám, szólt szépet, s bölcseket,
Mégis, kevés szavát őrzi már az emlékezet.
Amire néha emlékezem, bár megfakította kora,
Az vígasztaló, szerető, gondoskodó mosolya.

Ifjú koromban – mint másnak is – szerelmes lett szívem,
A lány szép volt és csábító, s kedvelte szellemem.
Sokat beszéltünk, hallgattunk és tettünk közösen,
S ha rám mosolygott, boldgság öntött el szívem.

Van még néhány közös élmény, melyre emlékezem,
S van sajnos számos olyan is, mit jobb volt felejtenem,
Amire gyakran emlékezem, bár szerelmünk már oda,
Az boldogító, szerető, gondoskodó mosolya.

Felnőttem, sok más dolog között betegség rámtalált,
De megjelent, s támaszt nyújtott egy újabb jóbarát.
Tanító, testvér és példakép ő egyként lenni tudott,
De legfőképp útmutatást és inspirációt adott.

Sok értékes, hasznos tudást szereztem általa,
De visszatart sok régi vágy és álmok fátyola.
Amire mindig emlékezem, mert így tanította,
Az lelkesítő, szerető, gondoskodó mosolya.

Jelenkoromban egymagamban ültem csendesen,
s megkértem Őt, a résztvevőt, segítsen élni életem.
A Bodhisattva rámmosolygott, s megláttam hirtelen,
Mi együtt volt, csak Én ziláltam össze teljesen:

Anyám, Szerelmem, Oktatóm s Mindenki van velem,
De nem láthattam, mert a vágyam takarta szellemem.
Ami mindíg jelen van, mert nem hathat rá kora,
Az tökéletes, mindent átfogó és megértő mosolya.

Ezt kell továbbadnom Mindenkinek!